BODY.RADICAL

Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé

A 2009-ben Butoh Fesztiválként indult BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálé ma a régió legjelentősebb, az ázsiai kortárs non-verbális előadóművészeteket bemutató, a két kontinens közötti művészeti együttműködéseknek teret adó programmá nőtte ki magát.

Alapító-igazgató: Batarita,

Menedzser 2009-2015.: PINTÉR Gábor,

Asszisztens, szervező 2016-2018: IRIMIÁS Olga

Asszisztens 2019-2020: Tüzes Éva, Bata Ágnes

A biennálé szervezőjének, az Érintéspont Művészeti Alapítványnak kiemelt célja, hogy Magyarországon és lehetőség szerint, a régióban is bemutassa a Távol-keleti előadóművészetek legújabb irányzatait, elősegítse a kulturális és művészeti kapcsolatok kiépítését, a közös munkát Kelet-Európa és a Távol-Kelet között. A fesztiválra látogatók határokat feszegető, radikális, fizikai, ugyanakkor erős érzelmi töltettel bíró előadásokat láthatnak, melyek esetenként tradicionális gyökerekből merítenek, inspirálódnak.

Az év folyamán zajló programok mellett a biennálé a 2009-es indulásától koncentrált formában kínálja mindezt az érdeklődőknek.

A kezdetben a butoh (japán avantgárd) előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban, évről-évre fokozatosan megjelentek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, de a butoh filozófiáját tükröző előadások, kortárs tánc produkciók és performansz akciók is, ezért volt szükség a biennalé nevének többszöri módosítására, Butoh Fesztiválból(2009.) Itt van Japán (2011., 2013.), majd BODY.RADICAL (2015-től) lett.

A Biennálé programjába eddig Japánból, Koreából, Kínából, Hong Kongból, Thaiföldről, Mexikóból, Peruból, Kanadából, Franciaországból, Oroszországból, Olaszországból, Spanyolországból, Izraelből, Vietnámból és Magyarországról kerültek a művészek és a szakemberek.

Nemzetközi partnerintézményekkel együttműködve Szófiában (BG), Pozsonyban (SK) és Krakkóban (PL) turnéztak a meghívott művészek, Magyarországon pedig Budapesten, Pécsett, Dánszentmiklóson, Ceglédbercelen és Balatonbogláron is látogathatóak voltak a programok.

A produkciók hagyományos színházi keretek között és különleges tér-specifikus helyszíneken kerülnek bemutatásra. A bemutatókat minden este közönségtalálkozó követi.

A biennálé egy új előadás, vagy tér-specifikus darab megteremtésének és bemutatásának lehetőségét is biztosítja, magyar és nemzetközi művészek koprodukciós munkájaként létrehozva.

Az előadások mellett a három napos workshop programon, világhírű mesterek tudásában merítkezhetnek meg az érdeklődők, melynek eredményként esetenként előadás is születik.

Kiállítások, filmvetítések és szimpóziumok szintén időről-időre helyet kapnak a programban.

További információk: www.bodyradical.com

Támogatók